bedia online média

Hirdessen a legolvasottabb blogokon!

2009 és 2011 között havi 3.5 millió AdView-t kínáltunk, valamint közel 40 népszerű hazai tematikus blog szerzőinek írói képességeit. A bedia azért indult, mert szerintünk a minőségi, rendszeres szórakoztató tartalomért a szerzők fizető hirdetőket érdemelnek. Időnként igazunk is lett.

Túl a hárommillión

2010. január 10. | Írta: Horváth Oszkár

Szépen lépegetünk előre. 2009. májusban adtunk nevet az ötletnek, hogy a bloghirdetések helyzetét összefogva reformáljuk meg. A Bediahoz csatlakozott blogok oldalletöltéseinek száma, amely egyúttal az megjeleníthető bannerek száma is, szeptember 14-én lépte át az 1 milliót, és október 1-jén a 2 milliót.

3-millio

Az eltelt idő alatt néhány világmárka ránkbízta hirdetéseit, reméljük, 2010-ben partnereink száma növekedni fog. Az egyre növekvő számú oldalletöltésen megjelenő online hirdetések terjeszkedéséhez bizony több internetező, több számítógép előtt eltöltött óra szükséges.

A magasan iskolázott felnőtt lakosság jó része ma már több időt tölt internetezéssel, mint televíziózással, és ennek egyik oka a blogok által szolgáltatott rengeteg új tartalom. A szövetségünkbe tömörült vezető blogírók részei ennek az újításnak, és a Bedia néven keresztül rugalmasan, egy partneren keresztül jelenhet meg cége a magyar internetezők fele által olvasott blogszférában.